[836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]

Lily felé fordulva bólintott, majd némi habozás után Noeh-nak is válaszolt - Veled megyek - szállta meg valami hirtelen kitartással - Vaagy... túl feltűnő lennék ott? - érdeklődött, bár sejtette a választ. Arra gondolt, hogy talán átöltözhetne...
|

-Előtte mindenféleképpen el kell mennem a másik városrészbe- mondta némi habozás után. -Meg akartok várni itt?- kérdezte kissé bizonytalanul. Jobb kedve lett a gondolattól, hogy esetleg nyugta lesz aznap. Aztán eszébe jutott, hogy tulajdonképp nincsen semmiféle büntetés azokra nézve, akik a Bélyegesekkel leállnak? Nem igazán ismerte a nemesek dolgait, így erre magától nem tudott választ adni.
|
Egy ideig csendben állt és várt Noeh döntésére, majd végül ő is leült Will mellé. Közben ő is gondolkozott, hogy mi legyen. A testvérei nem halnának éhen, ha most nem ennének egy kevés nem túl ízletes lopott kenyeret... Helyette egy napot kényelemben tölthetne, olyanban, amiben soha nem volt része, vagy ha volt is se emlékszik rá.
- Ha nem vagyok a terhedre, akkor én azt hiszem kihasználom ezt a nem túl mindennapi ajánlatot - mondta.
|

- Nem lennél senkinek a terhére - vont vállat, majd leült az útpatkára, hogy addig is kényelemben várhassa meg a végleges döntést.
|

-Talán azért van olyan hangulat az egész városrészben, mert a legtöbben gyűlölik a másikat- jegyezte meg Lily mondatára reagálva. Náluk legalábbis nem volt túl sok puszipajtás. Ezután kicsit habozott. Erre mégis mit kéne felelnie? Ismételten a köztes utat választotta. -Senkinek a terhére nem akarok lenni- válaszolt, bár volt egy elképzelése a válaszról. Persze a vendégszobának berendezett lakás nagyon kellemesen hangzott, a valódi problémája az volt, hogy -bármennyire is tartotta magát normálisnak- a gyógyszereit szedte, azok viszont nem voltak nála.
|
Szemöldök ráncolva hallgatta Noeht, miszerint elmegyógyintézetből jött. Nem nézett ki őrültnek, ezért nem értette.
- Én sem bírom a többieket az árvaházban - jegyezte meg Noeh utolsó mondatára. Csak miután befejezte a mondatot, esett le neki, hogy elárulta, honnan jött. De végülis már úgyis mnidegy volt, hogy mit tudnak róla és mit nem, elvégre a legfontosabbat már amúgy is elárulta.
- Egyébként - fordult Will felé -, én lehet szívesen elfogadnám az ajánlatod, de engem várnak a testvéreim "otthon" - húzott elő egy vekni kenyeret a ruhája alól. Szerencséjére nem jöttek utánna, vagyis nem fedezték fel a lopást.
|

Ismét Noeh-ra szegezte a tekintetét. Maga sem értette, de valamiért nem lepődött meg, amikor a fiú az elmegyógyintézetet említette. Megértette, hogy oda nem szívesen menne vissza.
- Ha gondolod van egy garázs innen nem messze, vendégszobaként berendezve - ajánlotta fel - ... Csak én tudok a létezéséről, ha ... - kezdte, ám fogalma nem volt, hogyan is fejezhetné be. Végülis ki akarna olyan között tölteni egy éjszakát, akik nem szívlelik? Nyilván a többi nemes undorral tekint a bélyegesekre, de Will úgy érezte ez kicseszés a védtelenekkel szemben.
|

Biccentett Will-nek, majd kissé felvonta a szemöldökét. Végül megvonta a vállát. -Öt éve lettem bekényszerítve az elmegyógyintézetbe- foglalta össze nagy vonalakban a történetet. Gyűlölte az "elmegyógyintézet" kifejezést. -Semmi szükség nem volt rá. Nem bírom a többieket- fújta ki mélyen a levegőt. Nem tört rá túl gyakran az őszinteségi roham, de most úgy érezte, hogy nem igazán veszíthet semmit.
|
- Értem - válaszolt Noehnak. Persze Lily tudta, hogy nem haza kísérik Noeht, elvégre ő is Bélyeges...
- Miért nem mesélsz magadról Noeh? - fordult felé. - Úgyse sokat beszéltél eddig - vigyorgott rá gonoszkásan.
|

- "Ha az megfelel"? - szegezte pillantását hirtelen Noeh-ra - Nem úgy volt, hogy ... - értetlenkedett, hiszen ő eddig abban a tudatban élt, hogy Noeh-t haza kísérik, de valószínűleg Noeh nem is akart hazamenni - Mindegy - vágta rá aztán gyorsan, majd tekintetét ismét a földnek szegezte. Meglepetten tapasztalta, hogy a nyirkos aszfalton most a Seavers felirat tükröződik vissza, közvetlenül a lába előtt. Will összeszorította a szemeit és odébbfordította a fejét. Legszívesebben megszökött volna inenn. Minél távolabb mindenkitől, aki hazudott neki. Elemenekülni még az országból is, nevet változtatni, szakmát szerezni és élni tovább boldogan.
|

Visszafogott egy sóhajt. -A közelben van egy parkoló, körülötte pedig házak. Ha az megfelel- jegyezte meg. Más emberek felvidításában nem volt éppen kiemelkedő, így most sem próbálkozott meg vele. Elvégre egy vállveregetés most aligha segített volna.
|
- Nos... - kezdett bele. - Ha jól tudom, nem a falon túlra megyünk. Oda egyébként sem vinnénk, mert széttépnének nemes lévén - gondolkozott. - De nem jártam gyakran erre, szóval Noeh, pontosan hová megyünk? - fordult a másik fiú felé. Kicsit sajnálta Willt, ahogy ott állt mellettük lehajtott fejjel. Valamilyen szinten meg tudta érteni az érzéseit... Viszont nem akart túl kedvesnek tűnni, ezért inkább nem vígasztalta, mint a kistestvéreit szokta, amikor szomorúak.
|

Kicsit elveszettnek érezte magát. Mint a kisfiú, amikor el kell költöznie és minden teljesen idegen lesz körülötte.
- Feltételezem, a fal túloldalára megyünk - nézeggete körmeit, miközben tovább vánszorgott. Némi hatásszünet után ismét megállt - Ne haragudjatok, de akkor lehet, hogy nem tartanék veletek. Mostmár nyilvánvaló, hogy csak a terhetekre vagyok. Végülis ki akarná, hogy a nyakán lógjon egy tudatlan "nemes" ... - mondta szórakozottan, de nem fejezte be, nem akarta ecsetelgetni, hogy mennyire szánalomraméltónak tartja magát, meg, hogy mennyire nem akarja, hogy úgy nézzenek rá. Szegény kicsi Will... Szégyellte magát. Miért is nem jött rá korábban? Hiszen olyan nyilvánvaló volt. Csak egy kérdésébe fájt volna. Csak ott állt az utca közepén, lehajtott fejjel. Nem akart a szemükbe nézni.
|

Nem tudta elképzelni, kik azok a szülők, akik nem mondják el a gyereküknek, mi a helyzet. Elvégre ha tudják az igazságot, talán kisebb lenne az esélye, hogy arra merészkednek, hiszen félnek. Csendesen körülnézett. -Szerintem még esetleg három sarok- felelt Lily kérdésére. Után pedig, amennyiben a fal foghíjas részén akarnak átkelni, balra indulnak, ha viszont nem fontos, csak átmásznak, akkor totálisan mindegy.
|
Horkantott egyet, amikor Will azt mondta, hogy a szülei nem akarták, hogy megtudja. Szép szülők!
Nem akart tovább erről beszélni, nem akarta a múltját felhánytorgatni, és ezzel a beszélgetéssel mást nem ért el, ezért inkább témát váltott.
- Noeh - fordult az említett fiú felé -, mikor leszünk ott azon a helyen, ahová megyünk? - kérdezte, majd megindult.
|

- Nem tudom - meredt a semmibe tekintetével - Lehet, hogy csak a családom gondolta úgy, hogy jobb lesz, ha eltitkoják - szólalt meg halkan, mondata végét megtoldva egy szemöldökfelhúzással, majd ismét a lányon állapodott meg a tekintete.
|

Csendesen figyelt. Az jutott eszébe, hogy tulajdonképpen arról még senkivel nem beszélt, hogy vajon egyforma kísérleteket végeztek-e rajtuk. Elvileg mindenkinek (legalábbis közel mindenkinek) eltérő képessége volt, ez viszont nem jelentett semmit. Persze nem is ez volt a lényeg, inkább a végeredmény. Talán jobban bele kellett volna folynia a beszélgetésbe, viszont egyelőre megfelelt ez így neki.
|
Meglepetten nézett Willre. Egyáltalán nem ilyen reakcióra számított, nemhogy együttérzésre! Annyira meglepődött, hogy semmit nem tudott kinyögni.
- Az volt - felelte végül halkan, de még mindig a sokk hatása alatt volt. Nagyon furcsa volt ez a nemes... Lily azon gondolkozott, hogy vajon hányan lehetnek még ilyenek, akik semmit nem tudnak a városban történtekről, és akik nem gyűlölik őket.
Megrázta a fejét, hogy elhessegesse ezeket a gondolatokat. Will az egyetlen kivétel, a többiek biztos már rég lelőtték volna őket... Habár nagyon meglepődött Willen, azért még óvatos volt. Nem lehet tudni, hogy igazából mit gondol.
Ránézett Noehre. Meg tudta érteni, hogy ő nem akarja felfedni magát...
Csendben gondolkozott és összeszedte magát, hogy felül kerekedjen a meglepettségén.
- És hogy-hogy, hogy te nem tudtál ezekről? - kérdezte Willt.
|

- Sajnálom - nézett ismét Lily-re, hangjában enyhe fájdalommal -ami a lelkét marta és onnan sugárzott ki- szemeiben pedig együttérzéssel - Biztosan szörnyű lehetett.
|

Meglepte, hogy a lány csak így, egyszerűen kitálalta helyzetét, persze bizonyos mértékig érthető volt. Ő maga minden esetre nem tette volna meg csak így. Azért kíváncsi volt Will reakciójára, így érdeklődve figyelte. Habár a falat még mindig nem látta, sejtette, hogy már közelednek, mivel a nemesek hangos zajai szinte teljesen elhaltak errefelé.
|
[836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|