[836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
Ő is hallotta a hangot, így meg sem mozdult. Nem kísérelte meg, hogy az ágy megnyikordul alatta -meg aztán minek is felállni, ha az ember innen is elintézheti a dolgokat. A tekintetét csak az őket a külvilágtól elzáró kijáratra szegezte, mintha esetleg átláthatna rajta. Amikor ilyesféle helyzetbe került, mindig az volt az érzése, hogy csak akkor maradhat életben, ha nem veszi le pillantását az ajtóról. Ez eddig mindig be is jött, különben nem ülhetne most itt.
|
 Nem volt túl világos a lakásban, és ahogy Lily a puha ágyban feküdt, kezdett elszenderedni. Furcsa volt, hogy milyen csendes erre felé minden. Nem ehhez volt szokva, éppen emiatt kedzett egyyre jobban elálmosodni, amikor hirtelen meghallott egy furcsa zajt. Nem tudta eldönteni, hogy mi volt az, de az biztos volt, hogy közeledett, méghozzá feléjük. Próbált nem rosszra gondolni, elvégre itt ki akarná bántani őket? Vagy lehetnek a nemesek közt is olyanok, akik másokhoz betörnek? Lily nem tudta biztosan, de most valami vagy valaki közeledett feléjük.
Pár percig még csendben fülelt, hátha hall valami biztosabbat, aztán megszólalt Will. Meglepte, hogy ő is meghallotta, elvégre nagyon halk volt, és ő is csak azért hallotta meg, mert jobb a hallása.
- Igen - felelte halkan, de nem mozdult. Nem tudta biztosan, hogy ki az és mit akar, de jobb, ha ők itt benn nem keltenek semmilyen zajt, amivel esetleg a betolakodó tudtára adhatnák, hogy ébren vannak.
|
Megfogta a sapkáját és lerántotta a levegőből. Éppen készült, hogy ismét visszarakja a fejére, de végtére is semmi értelme. Itt úgysem látja más, aki pedig mégis, az már tudja az igazat. Így a sapka az éjjeliszekrényre került. Hátradőlt és ismét a plafont pásztázta. Ekkor valami furcsa hangot hallott, ami valószínűleg odakintről jöhetett, az utcára nyíló sikátorból. Halk hang volt, alig észrevehető, de nem megszokott ezen a környéken. Ilyenkor itt már minden csendes és a szomszédok már mélyen alszanak.
- Ti is hallottátok? - kérdezte suttogva a többiektől.
- Természetesen - bólintott Thea egy mosollyal. Még senki nem volt ilyen kedves hozzá. Főleg nem egy nemes. Még a banda tagjai is csak haverként tekintettek rá, de nem tulajdonítottak neki különösebb figyelmet. A ranglétrán mindig is alul volt, általában a legalján. Ezért lehetett az, hogy mindig csak ő kapott ki a balhék miatt. De ez a fiú... Ő embernek nézte. A lányt kellemes érzés töltötte el, ahogyan ezt felfedezte magában, ami segített, hogy a mosoly ne hervadjon le azonnal.
|
Csendesen figyelt. Ha a fiú azt mondja, hogy így született, akkor így született és kész, viszont ez furcsa. Elvégre ő egy nemes volt, nyilván senki nem kísérletezgetett rajta csak úgy kedve szerint. Az ajtra pillantott és arra gondolt, hogy tulajdonképpen egész könnyedén ki tudna jutni innen, amennyiben akarna, ez pedig kicsit megnyugtatta. Közben, mivel már Lily és Will is elfoglalt egy-egy ágyat, így ő is kiválasztott, majd óvatosan leült rá.
Biccentett, hogy jelezze, tudomásul vette, amit a lány mondott. Ezután a kérdésre előrefelé pillantott. Igen, arra gondolt. -Amennyiben megfelel- jegyezte meg. Ő nem szerette a puccos helyeket, amiket a finnyás idős hölgyek ízléséhez igazítottak. Olyan helyekre a szülei jártak folyton.
|
Kétkedve nézett Willre. Nem tudta elhinni, hogy így született... macskafülekkel. Megfordult a fejében, hogy mi van, ha rajta is kísérleteztek, aminek ez lett az eredménye, csak az apja befolyásának hála nem dugták a fal mögé. Ez tűnt az észszerű megoldásnak, de valahogy nem hitte, hogy erről van szó. Mindenesetre inkább nem is faggatózott tovább, mert látta, hogy elggé kényelmetlenül érinti Willt ez a téma.
Megnézte az ágyakat, majd kiválasztott egy tetszőlegest és odafeküdt.
|
Legszívesebben egy "Nem mindegy!?"-el lerázta volna magáról a kérdést, de senkit sem akart megbántani, így az iagazat mondta végül - Így születtem. Senki sem tudja miért, hiszen a testvéreim "normálisak".
- Nem mindig - helyesbített. A távolban már látta az éttermek és kaszinók cégérének csillogó neon tábláit.
- Oda megyünk? - kérdezte a távolba mutatva, a neon színben pompázó feliratok felé.
|
Tehát igaziak voltak a fülei. Immáron elégedetten figyelte a jelenetet. Így valahogy közelebb érezte Will-t a Bélyegesekhez, ami fura volt, hiszen gyakorlatilag ugyan így sétált velük fél órával korábban is. Örült, hogy Lily feltette azt a kérdést és remélte, hogy kapnak is rá választ. Végül is most már nincs mit titkolni -legalábbis ő így gondolta.
|
Szendviccsel a kezében jött ki a konyhában való villámlátogatása után, így sikerült pont elkapnia, amikor valami láthatatlan erő leemeli Will fejéről a sapkánt. Kíváncsian leskelődött, hogy tényleg igaziak-e a fülei, majd mivel már Noeh úgy is felfedte, odament, és megfogta őket. Először kicsit óvatosan, majd mikot érezte, hogy milyen puhák, elmosolyodott. Csak pár másodpercre engedte meg magának ezt a viselkedést, majd miután kiélvezte magát, kicsit komolyabb lett.
- Hogy lett neked füled?
|
Felsóhajtott. -Nem vagy valami bőbeszédű- jegyezte meg, mivel érezte, hogy az energiája, amivel addig igyekezett felvidítani a lányt, véges. Közben elhaladtak már az elhagyatott rész kétharmadán. Miután pedig átjutottak ezen a részen, már nincs is messze az étterem.
|
- El - mondta szűkszavúan. Nem is csodálta, hiszen csak a bandák jártak az utcára, meg akik a másik városrészbe igyekeztek ennivalóért. Errefelé még a levegő is "mérgező" volt. Az emberek inkább othonaikban tartózkodtak. Az árvaház és a nevelőintézet pedig ügyelt rá, hogy a gyerekek semmiképp se tegyék ki a lábukat heti egy alkalomnál többször.
|
-Úgy egy éve- válaszolt, miközben örült, hogy végre hall egy "csak-beszélgetős" kérdést a lánytól. -De csak kéthetente- tette hozzá, hogy biztosra menjen, nem lesz hülyének nézve azért, mert eltévedt. -El tudod hinni, hogy eddig senkivel sem találkoztunk?- kérdezte összevont szemöldökkel. Ő ugyanis igen nehezen volt képes rá.
|
- Ja.. ki tudja... - ismételte szórakozottan - Mióta jársz át a másik városrészre? - tört fel belőle hirtelen - Gyanítom, nem most voltál ott először.
|
-Őket is elkerültem- csóválta meg a fejét. Kezdett arra gyanakodni, hogy ez éppen fordítva van. A rózsaszín haja mind a Bélyegeseket, mind a bűnözőket taszítja. Muszáj volt ezen a gondolaton szélesen elmosolyodnia. -Mondjuk a házakba azért nem megyek be. Ki tudja, hogy kik laknak ott- tette hozzá.
|
A fiú tekintetét látva elgondolkodott, hogy vajon el kellett volna fogadnia a telefont? De hát ugyan kit hívna vele? Senkinek sincs a barátai közül. Csendben haladt tovább.
- Lehet, hogy csendes - vont vállat felöltve megszokott arckifejezését és hangnemét - De szerintem az itt élő bűnözők nem teszik kellemessé.
|
Kissé csalódottan vette át a telefont, de közben enyhén furcsa pillantással nézett Theára. -Biztos, hogy nincsen ilyen szabály- mondta, miközben ismételten felvette a mosolyát. Közben már elhagyták a fal "sérülését" és átértek az elhagyatott házak "földjére". -Nagyon szeretek errefelé sétálni, mert csendes. Tök mindegy, hogy hogyan néz ki- jegyezte meg.
|
Éppen mentegetőzni akart, amikor váratlanul hideg érte a fejét. Először falfehér lett, utána óvatosan a fejéhez nyúlt, hogy megbizonyosodjon róla jól érezte-e. Igen. Sajnos igen. Will felkapta a fejét és megpillantotta a feje felett lebegő sapkáját. Nem tudta mérges legyen-e, vagy lehajtott fejjel tűrje a kíváncsi tekinteteket. Végül az utóbbit választotta, de legbelül a harag, a félelem és az "újdonság" különös érzése vegyült. A családján és az orvosán kívül eddig senki sem tudott a fülekről. Még soha nem mutatta meg senkinek sem, hogy ez nem a sapka része.
- Mert ... nem. Nem helyénvaló. A mobiltelefon a nemeseknek jár, nem pedig a ... magamfajtáknak - magyarázkodott, majd visszaadta a készüléket a fiúnak - Köszönöm, hogy megmutattad - tette még hozzá.
|
Ő igenis kíváncsi maradt. Ráadásul arra gondolt, hogy hamarosan úgyis minden visszatér majd a normális kerékvágásba és Willel valószínűleg soha többet nem találkozik majd, akár szeretne, akár nem. Így úgy döntött, hogy enged a kíváncsiságának. Először közelebb akart lopakodni a fiúhoz, hogy lehúzza a fejéről a sapkát, ám utána eszébe jutott, hogy ez könnyebben is megoldható, így levitáló képességéhez "nyúlt" és annak segítségével lekapta Will fejfedőjét.
|
-Miért nem?- érdeklődött őszinte kíváncsisággal a tekintetében. Talán el volt kényeztetve, de véleménye szerint elég sok dolgot meg lehetett tenni és az, hogy odaadja a telefonját Theának egy volt ezek közül a dolgok közül.
|
Persze rögtön leesett neki, hogy Will nem igazán szándékozik erről beszlni, ezért inkább nem is feszegette tovább a témát.
- Ha nem akarsz beszélni róla, akkor nem kell. Csak kérdeztem - vonta meg a vállát, majd elindult a konyha felé, hogy még valamit egyen a kenyérhez.
- Egyébként meg tök aranyosak - nézett vissza a válla felett, majd bement a konyhaba.
|
- Nem.. aazt nem lehet - tiltakozott, majd lenézett a kezeiben nyugvó készülékre. Úgy tartotta ott, mintha csak képzelődne, s nem hinné el, hogy ez igaz. Reszkető kézzel fogta meg a telefont és forgatta körbe, hogy jobban szemügyre vegye. Igazán szép volt. Áramvonalas, kecses, lapos és úgy festett, nem lehetetett olcsó.
|
[836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés